Tevékenységtérkép

Féltengely felújítás, kormányösszekötő g

149760 km.

Nos, gyarapodnak a km-ek, és már a Clio se mai csirke, úgyhogy kell vele törődni.

Februárban volt egy éve, hogy a balos féltengelyen cseréltem gumiharangokat, a megfelelő zsírral együtt. Na,idén február végén elfosta magát, mikor máskor, mint németországi út előtt közvetlenül. Egész pontosan ledobta magát a külső gumiharang. Még este gyorsan felraktam gyorskötözővel, persze az annyit is ért. 10 napot voltam kint munka miatt, így nem nagyon lehetett eltolni egy nappal sem az indulást. Úgyhogy csak reménykedtem, hogy még hazaérjünk az amúgy hibátlan féltengellyel. Sikerült :) Autópályán hazafelé már volt hangja igencsak, de igazán durva akkor lett, amikor már Pesten jártunk :) Azért hazahozott a kis francia :)
Pár napra rá már szedtem is szét, és vittem felújításra. Alaposan körbekérdezgettem, és meglepően sok helyről jött a válasz, ide kell vinni: Puskár Zoltán, kankalin utca 3. Renault fórumon is őt ajánlották, Sógorom is, és egy autós bolt/szerviz is, hogy általában ők is odaviszik. Valóban korrektek, gyorsak, pontosak, adnak egy év garit, és minden 16 ezer/ féltengely, fullos felújítás. Nem sokat gondolkoztam a dolgon :) Valóban, már másnap délelőtt elkészült, én pedig örültem, és már tettem is be. Illetve átnéztük sógorommal az első futómű minden pontját. A kormányösszekötő gömbfejek is nagyon lógtak már, úgyhogy azokat is újra cseréltem, már nagyon rájuk fért. Ezek után pedig ment futóműbeállításra.

Ezen kívül történt még egy lámpatest polírozás. A műanyag lámpatest nagyon jó, csak éppenséggel a rajta lévő uv lakk a 10 év alatt szépen megsárgult, a búra pedig bemattult. Vettem csiszolópapírt, ezressel kezdtem a csiszolást, majd 1200, 1500 as, és végül 2000 es vizes papírral mentem végig rajta, és egy kis polírpasztát is kapott. Az eredmény bár nagyon látványos, de nagyon messze áll még a véglegestől. Így is ráment egy napom. Ezeket idáig kézzel csináltam, de valószínű jövőhéten már lesz polírgép kölcsönben, és akkor szépen felpolírozom az egészet tükörsimára, majd elviszem lakkoztatni. Meglepően szép eredményeket lehet elérni egyébként saját kezűleg, renault fórumon bátorítottak fel, amúgy nagyon ódszkodtam a dologtól. Viszont utána megmutatták a képeket, és komolyan mondom, hogy talán még szebb végeredménnyel is zártak, mint a gyári...

Persze megkapta az alufelniket is a nyári gumival. Nemsokára jön egy teljeskörű lengéscsillapító felújítás, váltótartóbakok cseréje, olajcsere 155000 nél.

Azt hiszem ezek után már minden rendben lesz. Amúgy teszi a dolgát, sajnos a korral jár ez a sok kozmetika :)

 




Fiat 500, Clio Szerelés.

146000  km.

Nos, rég nem írtam, és ennek nem az az oka, hogy a Clio hibátlanul működik,sajnos voltak kisebb nagyobb bajok.

Még februárban történt:
A bal első féltengely gumiharang elfosta magát, így azt ki kellett cserélni. Nagy szerencsém volt, hogy hamar észrevettem a hibát. Egy héten kétszer is átnéztem a kocsi alját, és másodszorra tűnt fel a repedés a harangon. Úgyhogy váltóolaj leenged, féltengely ki, új gumiharang fel, és ment is össze a dolog. Persze a váltó kapott új olajat, szigorúan a gyárit. De mielőtt az újat betöltöttem volna, adtam neki két literrel az olcsóbbikból, majd azt két,-három kmen keresztül mentem vele, hogy picit átmossa a váltót belülről. Majd azt leeresztve láttam, hogy volt értelme, elég dzsuvás lett az olaj, bár még mindíg tisztább, mint ami már előtte is benne volt.
És ha má ott jártam, akkor a kipufftartó bakot is kicseréltem, ugyanis az már néhány hónapja szakadt volt.

Jeladó:
Még nyáron volt egy olyan probléma, hogy az autó nem indult be. Nagy szerencsémre itthon történt a dolog, így kevésbé volt kellemetlen. Igaz, tünetei voltak, hogy valami nincsen rendben, ilyen pl. hogy az alapjárat néha 500, vagy az alá is lement, illetve egyszer kétszer bele is fulladt, majd újbóli indításra minden rendbe jött. Sógorommal megnéztük a gyújtás minden lehetséges pontját, de minden rendben volt. Gyertyák, gyújtótrafók, tarcsigyújtótrafókkal is próbálkoztunk, kábeleket méregettünk, üzemanyag-ellátást vizsgáltunk, stb...
Szerencsére a szerelés közepette másik sógorom épp megérkezett hozzánk, (akitől a Cliot vettem), és hamar rávágta a megoldást. A felső holdponti jeladó fingott ki. Mint kiderült, volt már 70 ezer km-nél egy csere, úgy tűnik ezek ennyit bírnak.
Másnapra meg is jött az alkatrész, mivel a motortérben baromi pici hely van, így eléggé nőgyógyászkodni kellett, hogy ki tudjam cserélni, főleg, hogy más fajta csatlakozót kellett rakni a motor felőli vezetékre.(amit szerencsére mellékeltek)
Ez 5000 ft ba került, természetesen közel 50% os kedvezménnyel, úgyhogy nem volt annyira zsebbe nyúlós.

Fiat500:
Erről csak nagyon gyorsan:
Németországban élő sógoromék most vettek egy fiat 500 ast, nagyon mókás kisautó, és számomra elég új dolgokat is tud, amik kellemessé teszik a vezetését :) Amúgy diesel a kicsike, néhány képet teszek fel róla.

Fékcsere:
Sajnos nincs autószerelés szopás nélkül,ez már szinte biztos.

Az egész úgy December elején kezdődött, és ma ért véget. Eddig állt Cliopajti a garázsban felbakolva.
Már egy ideje éreztem, hogy a kézifék a jobb hátsó kereket nem fogja igazán, ezért a kocsi alatt próbáltam utána húzni a bowdennek. Látszólag nagyon meg volt nyúlva a jobb hátsó bowden, így lekaptam a hátsó dobot, hogy megnézzem mi a tosz van.
Hát, az a tosz volt, hogy a fékpofa karja, amibe beleül a bowden nagyon nehezen járt, emiatt nyúlt meg a bowden is. Miután kiengedtem a kéziféket, csak nagyon nehezen ment vissza alapállapotba. Na, jó, gyorsan lekaptam a balos pofát, féktisztítóval kipucoltam, wd-40el befújtam a csapját, jól megmozgattam, majd megint féktisztítóval lepucoltam, hogy azért ne olajosan tegyem vissza. De a bowdeneket mindenféle képen ki szerettem volna cserélni, szart már csak nem hagyok a kocsimban alapon.
Meg is rendeltem a bowden garnitúrát, kedvezménnyel 4200 ft-ba fájt összesen, úgyhogy még azt sem mondhatom, hogy drága volt, ennyit igazán megér a dolog.
Pár nappal később megjött az alkatrész, aknára álltam, szépen kikötöttem a bowdeneket a kocsi alatt, és behúztam az újakat, egész a dobig. Majd a jobb hátsó dobot lekaptam, régi bowden ki, új bowden be, betéteket dobot megpucoltam, majd összeraktam. Bal hátul a már jól bevált módszerrel elkezdtem leszedni a dobot, kicsit kopogtattam kalapáccsal, szép lassan el is indult lefelé, csak egy furcsa hang ne jött volna :( A fékpofa rögzítő rugós tányéros mifene átszakadt, így a pofák megszorultak a dobban. Mondanom sem kell, hogy ez hiányzott a legkevésbé, mivel így már csak nagyon erőszakosan jött le a dob, aminek következtében a pofák is súlyosan sérültek. A dobnak volt akkora válla, hogy a pofák beleakadtak. A picsába. Jobbos dobot lekaptam, és a balossal együtt odaadtam sógoromnak, és megkértem, hogy vigye el őket felszabályoztatni, és nagyon reméltem, hogy még a maximális értéken belül maradnak. Hátő, nem nyert. Koppra az eldobható érték határára lehetett már csak szabályoztatni őket, így abból is kell új. Végül amik cserélve lettek:
Kézifék bowdenek, fékpofák, fékdobok, természetesen a dobban is új csapágyak kerültek, fékpofa rögzítő szett, rugós szett, önzáró tengelyvéganyák, stb... Egyszóval szinte minden. Persze éppen ZH-k, és vizsgák közepette történt az incidens, ahogy annak lennie kell, így nagyon lassan készült a kocsi, az alkatrészeket is csak apránként tudtam beszerezni. (sok helyről vettem az alkatrészeket, minőség/kedvezmény függvényében.) Végül közel 45000 ezerből jött ki ez a móka, durván 40% os kedvezménnyel sikerült megvenni mindent, de legalább  minőségi alkatrészek kerültek be. Ennyi szotyihéjban a történet, nagyon nem volt egyszerű mutatvány.
Sógoroméknak pedig ezúton is köszönöm a segítséget, nélkülük nem ment volna ilyen flottul az egész.

Jöjjenek a képek!

2010.11.16. Kedd

Na, az elmúlt pár nap nagyon összejött. Vasárnap kerékbilincset kaptam, hétfőn pedig értesítést gyorshajtásról. A kerékbilincs közel 15-be fájt, de helyszínen persze nem volt nálam annyi. Szerencsére Sógorék nem laknak messze a helyszíntől, így arra kanyarodtak nekem, és kihúzott a pácból anyagilag. Hétfőn pedig jött a papír a gyorshajtásról. Ez 30 ropi lesz, de a tényleges csekket még nem kaptam meg.
A legkeményebb az egészben az, hogy pont egy két hete nézegettem a büntető kalkulátorokat gyorshajtás esetén, meg gondolkoztam azon, hogy eddig még nem kaptam semmit, jó lenne ezt így folytatni. Hát nem jött össze :D


2010.11.01. Hétfő

Basztam. Most gumival, nem volt túl élvezetes, de azért megérte :D
Egy hete kedden kicseréltem a gumikat télire, mivel már igencsak jönnek a hidegek, illetve végre egy ürügy, hogy az autóval foglalatoskodjam.
Ellenőriztem a fagyállót is, -40 fokot mutatott a skála, úgyhogy ezzel sok tenni valóm nem volt szerencsére. A hátsó fékeknek viszont nem volt időm nekiesni, az Vasárnapra maradt. Szerencsére semmi komoly baj nem volt a hátsó fékekkel, de tavaly télen, ha nem használtam az autót egy hétig, és kiengedtem a kéziféket, akkor a kézifék kiengedése után kb. 1,5-2 mp. -el engedtek csak el a pofák. A fékpor miatt kicsit fenntapadtak. Gondoltam, ezt most kitisztítom, bár ezen a jelenségen kívül a teljes fékrendszer tökéletesen működött. Ez tényleg csak egy óra, meg persze némi féktisztító spray kérdése, ráadásul még az idő is szép volt, úgyhogy sógorommal nem volt nehéz rávennünk magunkat. ( Itt is köszönet a segítségért!)
Kapott a kocsi továbbá gumitálcákat a lábtérbe, illetve megvettem a téli szélvédő mosó folyadékot is, de annak a cseréje valószínűleg csak holnap, vagy szerdán lesz, nem volt időm ezzel foglalkozni.
Továbbá KeMa-val boltoltam egy fasza kis modult, ami azt csinálja, hogy ha lezárom az autót, akkor felhúzza a leengedett ablakokat. Ennek a beszerelése szintén idő kérdése, illetve azé, hogy KeMa mikor adja oda :P
Amúgy szerencsére minden rendben az autóval, alapvetően csak tankolni kell, de szerelem más autóját így is, úgyhogy nem is bánom, hogy ezzel ilyen gondok nincsenek :)
Jöjjenek a képek:

2010.04.28. Szerda

Az elmúlt hónapokban voltak történések, nem csak a clióval, úgyhogy most egy bejegyzésben megpróbálok mindent összegezni.
Szal.: Megvolt a nyári időre való átállás, felkerültek rá az alufelnik. Nagyon csinosak, főleg ezekkel a gumikkal :D Kikúrt fogják a kanyarokat, és mégsem rázza szét a seggem a pösti utakon. Igazából az egész futómű nagyon el lett találva ennél a típusnál.

Aztán. A kis francia kapott ledes helyzetjelzőket. Nézegettem már egy ideje, hogy kéne venni bele, de, csak kéket, pirosat, és egyéb színűeket találtam. Mikor az egyik autósboltban megpillantottam párszázé a fehéret, gondoltam megveszem.
A jobb oldallal kezdtem, mert az nagyobb szopás :D Rönultéknál úgy találták ki, hogy csak akkor tudd kicserélni a jobbos helyzetjelzőt, ha leszeded a lámpatestet is, ahhoz pedig egy picit meg kell bontani a kocsi elejét, hogy hozzájuss a torkszcsavarokhoz.  Szétszedtem, összeraktam, majd baloldalt két perc alatt kicseréltem, ott nem kellett bontani. Ekkorra már be is sötétedett, így a főpróba se maradhatott el. És akkor jött a basszájba. Kék...Nabazdmeg.
( KeMa: ez most egy kevésbé hivatalos árajánlatkérés, hogy mennyiből tudnál nekem csinálni faxa fényerejű Ledes helyzetjelzőket, illetve hogy vállalod e :D )
Úgyhogy mivel se időm, se kedvem nekiállni megint lebontani a jobb elsőt, így most egyenlőre maradnak ezek. Jól néz ki, csak nem az én stílusom, illetve a rend éber őreivel se szeretném megvitatni az ide tartozó jogszabályokat...
Amúgy kb. három hete voltam vele egy három napos autópálya túrán. Ahhoz képest, hogy meg volt pakolva a kicsike, tartottam a 130-140 es utazót, néha megjárattam a klímát, illetve volt egy 50 perces dugó az M0 on, meg 70 városi kilométer, csak 6 litert evett meg. Ennek kifejezetten örültem, illetve a motornak is jót tett egy kis koksz égetés. Azt hiszem jól kifogok jönni ezzel a kocsival hosszú távon :D
De ennyit a clioról.

Más vizekre evezünk, melynek tárgya egy 25 éves BMW.
Cimborámé a bömbi, és elkezdte rendberakni, rendbe rakatni. Kötelező szerviz megvolt rajta, cserére szoruló alkatrészek cserélve lettek, úgyhogy a műszaki állapota kiválónak mondható pár apróságot leszámítva. Idétlen króm díszítő elemek hamar lekerültek róla, és kezdődhetett a lakatolás, illetve múlthéten voltunk műszakizni is. Ennek a feladatával engem bízott meg, én meg átugrottam KeMa hoz, hogy segítsen, a vizsga előtti este, mondhatni az utolsó pillanatban, ezúton is köszönet neki a segítségért! ( az igazsághoz hozzátartozik, hogy én is csak délután kaptam meg a kocsit, a srácnak dolgozni kellett mennie másnap reggel, nem sikerült kivennie egy szabad napot) 5 ezret kértek rá a műszakira, ennek okai: A tank, és a benzinszűrő közti 20cm es benzincső repedezett volt, a gumik kissé öregek voltak rajta,de a profil mélység még jó volt, a jobb első tompított megadta magát, és világított a "kevés víz van a rendszerben" lámpa. ( a víz megfelelő mennyiségű volt ugyan, de a kis jeladó meghalt, az utolsó pillanatban már nem volt idő másikat beszerezni belőle) A jobb első világított még a vizsgát megelőző héten, így gondoltuk csak az izzó ment ki. Azt reggel, vizsgára való menet vettem bele másikat, és cseréltem ki, ( azt gondoltuk KeMa val, csak ennyi a baj) de utána se világított, visszafordulni meg már nem akartam, hamár elindultam.
Amúgy a vizsgabiztos megdicsérte az autót, mondta, hogy kiválóak a fékei, ( azok is cserélve voltak) látta, hogy a bakok, is újak, stb. stb. stb... Emiatt mondta, hogy látja, hogy az autó tényleg felújítás alatt van, és nagyjából kész is, emiatt nem buktatja meg ezért a pár apróságért. Ennyit a BMW ről.

Debreceni út következik, egy bérelt Transittal. A BMW-s srác kért meg, hogy segítsek neki bútorokat felhozni Debrecenből. Kis tanakodás után egyértelművé vált, autót kell bérelni. A transit jól bírta, bár benyakalt 10 litert, azért a 130 as utazót lehetett vele tartani. Hazafele jövet persze nem tudtuk kihagyni, hogy egy pihenős benzinkúton ne rakjuk ki az egyik ágyat, és pihenjünk rajta a délutáni napsütésben :)

Jöjjenek a képek:


2010.03.22. Hétfő

Trabant!!! :D :D
Nos, cimborám trabijával megint volt egy kis baj, úgyhogy csaptunk egy kis szerelgetős estét/éjszakát. Az egész előző hétvégén kezdődött, amikor is szólt, hogy kéne kicsit bütykölni a trabit, mert bár beindul (trükkösen), de nem megy.
Első körben a kuplungra gyanakodtunk, mert már kissé kopott volt. Már egy ideje meg volt véve az új tárcsa, de valahogy soha nem volt idő nekiesni. Hát, most muszáj volt. Szombat éjszaka át is vontattuk hozzánk a trabicseket, ami természetesen nem volt egyszerű művelet :D
Először is volt egy vontatókötél szakadásunk, a keresztúri úton, de ezt gyorsan tudtuk orvosolni. A Népstadion környékén merült le az akkumlátora a trabinak, mivel a világítás/elakadás jelző folyamatosan ment. Bikakábel persze nem volt nálam, pedig gondolhattam volna, hogy szükség lesz rá, de semmi probléma, OMV benzinkúton sikerült szerezni egy pártól. Bár a srác kapásból rávágta, hogy nincs náluk bikakábel, a barátnője kis gondolkozás után azt mondta, hogy úgy emlékszik berakta. Ezúton is köszönet nekik a segítségért :)
Okés. Bebikázás megvolt, indultunk is tovább. A Thököly útnál jutott eszünkbe, hogy a piros háromszöget ki kéne tenni a trabi hátsó szélvédőjéhez, nehogymár megbüntessenek, bár szerintem elég feltünőek voltunk :D És ha már úgyis megálltunk, be is kéne megint indítani a trabit, mielőtt még megint végleg lemerül az akksi. Hát, most trükkösen se indult be. Az egész problémának a fő oka a behúzómágnes volt. Mivel volt tartalék behúzómágnes, kicseréltük. Az is szar volt!  Így fölöslegesen basztuk el az időt, mert gondolom azt nem kell hozzá tenni, hogy nem nagyon voltak nálunk szerszámok, tekintve, hogy úgyis amiatt vontatjuk át a trabit, hogy meleg, műhely körülmények között szereljünk :D
Ekkor már igen csak hajnali 3 lehetett, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy mostmár hazajövünk, nem szopunk tovább fölöslegesen. Közben láttunk egy balesetet a Lehel útnál, és egy rendőr nagyon megnézett minket, de szerencsére nem intett le :D

Hazaértünk, és másnap diagnosztizáltuk a problémákat, miket is kell megcsinálni hozzá. Megnéztük, hogy biztosan a kuplunggal van-e a fő probléma? Nem. A féltengely végéről baszódott el a seger gyűrű, A kurva anyját. (nyáron már szereltük ilyen problámával, épp egy balatoni út előző éjszakáján, De Buszos már ismeri ezt a történetet, azt hiszem :D ) Hibákat felmértük, alkatrészeket a héten beszereztük, így most hétvégén nekiestünk mindent megcsinálni rajta. Féltengely helyére pótoltuk a segert, a kuplungtárcsát kicseréltük, mert az már úgyis cserés volt, és ha már levettük a váltót, azt is kicseréltük, mert csak kurválkodva vette a négyest. Szoptunk a behúzómágnessel is, megpróbáltam egy félig jóból, és egy teljesen rosszból egyet összerakni. A végeredmény két full használhatatlan behúzómágnes, köszönet érte viandrnak :D Mindegy. Igaz, csak tolásra indul, de azért minden frankón jó lett. Bár a kuplung központosító célszerszám hiányzott, azért megoldottuk két fémcsővel, és fetrengtünk a röhögéstől, amikor elkészült a célszerszám :D Úgy voltunk vele, ha működik, eladjuk aranyárban. És most, kedves olvasóim, kapaszkodjanak meg: Működött :D :D (ha nem központos, akkor nem tudjuk ráhúzni a váltót a blokkra) Ehhez képest frankón rácuppant :D
Most frankón megy a trabber, és lett négyes is. Cimbim szerzett egy tanárjától Hikomat váltót, gondolkoztunk, hogy azt rakjuk e bele. De aztán rájöttünk, hogy így is nagyot szoptunk, és persze "megint mi voltunk a makkos felén,, (hogy egy nagytól is idézzek :D )

Clio
:

A clio tökéletesen megy, városi fogyasztása lement 6,4-re, pedig ebben volt egy 30km-es vontatás is. Igaz, egy Érdi oda-vissza is autópályán, és csak a használat felében megyek vele dugóban, a használat másik fele este/éjszaka, vagy hétvége.
De szerintem így is kurva jó! :D

Viszont a kurva anyját annak a rühes macskának, amelyik az én motorháztetőmön talált meleg odút magának, mert most lett rajta pár karc, és nem is kicsik. A jó kurva anyját baszná teherbe, a faszomiskivan!

Laceeee: Kellene egy kis szakmai segítség polírozás terén. Eddig is gondolkoztam rajta, hogy a 9 éves fényezésen esett apró cseprő kis karcokat orvosoljam-e egy polírozással, de annyira nem volt sürgős a dolog. Most viszont komolyan elgondolkoztam a dolgon. Nem tudod, hogy Bp. -en  és környékén hol érdemes políroztatni? Érdemes e itthon csinálni, mire érdemes odafigyelni, illetve van e valami olyan cucc, ami egy kicsit karc állóvá teszi a fényezést, vagy ilyesmiről ne is álmodjak?
Minden segítséget, tippet örömmel fogadok, és persze a többiektől is.





2010.03.10. Szerda

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyári, kazettás magnó a kocsiban.
Aztán vasárnaptól már hol nem volt, szerencsére :D
Történt ugyanis, hogy Sógortól sikerült piszok jó áron megvennem egy Pioneer- DEH-P4800MP -s cd-s rádiót, illetve a hozzá való Pioneer TS-q131C hangszórószettet, csipogóstúl, fejegység-tokostúl, Dunántúl.
Mielőtt beszereltük volna a frissen vásárolt szórakoztató elektronikai eszközöket, még előtte, kiszereltük a telefon tartó+ kihangosító szettet a kocsiból, két okból:
Az egyik, hogy azt Én nem tudom mire használni, ráadásul mindenki, aki a jobb egybe került, egyből letérdelte. A másik ok, hogy az Sógoromé, azt neki még kell.
Csak olyan takony idők voltak, hogy nem szívesen álltunk volna neki a nagy mínuszokban.
Annyira azért nem volt sürgős a dolog :D
Természetesen pont akkor kellett elkezdenie esni a hónak, amikor szereltünk, a garázsba pedig nem tudtunk beállni, így ment a csukott ajtónál a szerencsétlenkedés, majd idővel, jobb híján a hajszárítóval való fűtés. Kurva jó meleget lehet csinálni egy szaros hajszárítóval, percek alatt :D
A cd-s lejátszóban az egyik legjobb, hogy olyan típusú, ami támogatja a kormány alatti kezelőszervet, illetve a gyári kijelzőt is. (anno direkt ilyet vett Sógor.)
Viszont a menüje egy kisebb labirintus. Mindent 1000 féle képpen lehet állítani, úgyhogy még ki kell tapasztalni.(elvileg ha már rájön az ember, akkor már nem olyan bonyolult.)
Főleg, hogy a leírás még nincs nálam, így azt sem tudom böngészni,
de valamelyik nap az is itt lesz.
Viszont gyönyörű hangja van most a hangrendszernek. Nagyon szép, és tiszta. Hihetetlen. Pedig a gyári szett se volt rossz, viszonyítva a többi autómárka gyári hangrendszeréhez.
A fogyasztásával is meg vagyok elégedve. Dinamikus városi vezetéssel elvan 7.4 literből.
Úgyhogy öröm, és boldogság.

Hétfő este voltunk KeMa nál öcskössel, vittünk neki vasat, meg ettünk-ittunk jókat, és ha már ott voltunk segítettünk is egy kicsit :D . Kellett már egy ilyen szerelgetős este/éjszaka, de erről bővebben az ő blogjában olvashattok.


2010.02.22. Hétfő

Nem indul az autó? Meghaltak a gyári kulcsok? Márkakereskedés? Há' szopjál!
(Az előzményeket az előző bejegyzés végén találjátok.)
Történt, hogy a gyári kulcsok beadták a kulcsot, és sztrájkba kezdtek.
Há mit vót mit tenni, felkerestem azt a bizonyos ARANYKULCSost, akit az autós-villamosságis ürge ajánlott. Nagyon rendesek, türelmesek, csak ajánlani tudom őket, annak ellenére, hogy az én problémámra nem sikerült megoldást találni.
Történt ugyanis, hogy mivel már mind a két gyári kulcsban meghalt az immo, már nem tudtak róluk jelet levenni. Kurvajó. A sors iróniája úgy hozta, hogy odamenni még sikerült a kocsival, de eljönni már nem.
Anyumnak úgyis egy utcával arrébb van a munkahelye, és amúgy is pont végzett, hát hazavontatott. Pár nappal később, 11.-én csütörtökön elmentem a már szeretett márkakereskedésbe, hogy rendeljek másik kulcsot. Kiderült, hogy amiatt 37 ropi a kulcsfej (csak a kulcs fej!) mert hogy Franciából kell megrendelni, mivel alváz, és motorszám szerint gyártják le, direkt ehhez az ótóhoz. + 3000 a kp.-zár rátanítása.
Ezt a 40.000 ezer forintos összeget sikerült lefaragni egy kicsit, így "csak" 34.000 ezert kellett kicsengetnem. A már szeretett ügyintézőm mondta, hogy 8-10 munkanap, és megjön a kulcsfej. Mondom neki, hogy oké, de a kocsi csak vontatással képes közlekedni, ugye megoldható, hogy átveszem a kulcsot, hazajövök, leviszem a kocsit, és utána tanítják csak rá a kp.-zárat, ne kelljen vontatást szerveznem. (mivel a kocsi kell a kp.zár tanításhoz) Mondta, hogy persze, semmi gond, miért ne működne a dolog. Így az utcáról leraktam a kocsit az udvarra.  (az utca, és a telek között egy 40 méteres, kurva meredek szorgalmi út biztosítja a ki-be állást.)
Na, ezt nem kellett volna. Mármint a kocsit lerakni.
Egy hét múlva, 18.án 13:30-kor jön a telefon, hogy megjött a kulcsfej, ha 14:30 ig odamegyek, át is tudják adni. Mondom oké, megpróbálok odaérni. (pont 13:20 kor lett vége az órámnak) Gyorsan felhívtam öcsémet, hogy hozza el nekem félútra a kulcsokat, és a forgalmit, meg a papírkát, amit adtak a díjfizetésről, ezzel is időt nyerve. Nagy nehezen beesek a márkakereskedésbe, adom a papírokat, majd jön a kérdés. Hol parkol az autó? Na, itt kezdett viszketni a tenyerem, de nyugodtam közöltem, hogy otthon pihen. Mondta, hogy így nem sokat tud tenni az érdekemben, az autó kell. Ekkor emlékeztettem, hogy mit beszéltünk meg múlthéten, mondanom se kell, hogy erre nem emlékezett. (itt volt egy kis vitatkozás, hogy akkor kinek is van igaza) Nem gyengén voltam mérges, de kénytelen voltam annyiban hagyni, két okból. 1: Semmire nem mentem volna, ha tovább vitatkozom, 2: kezdődött egy másik órám, úgyhogy mentem vissza a suliba. Megbeszéltük, hogy pénteken 7 től nyitva van az ügyfél parkoló, 7:30 tól pedig jönnek a szervizesek, úgyhogy ekkor tájt vigyem a kocsit. Míg átértem a suliba, telefonálgattam, hogy szerezzek valakit, aki kihúz a csávából, izé, vagyis az utcára, mivel az 1.4 es Astránk ehhez gyengus... Végül az utcánkban lakó terepjáróst sikerült meggyőzni arról, hogy reggel 6:50 kor szeretne átjönni hozzánk segíteni :D Nagyon rendes volt, és bevállalta a dolgot. Az utcáról pedig már Anyum vontatott a márkakereskedésbe, így 7:10 kor már ott is voltunk. Anyum ment dolgozni, én pedig vártam a szervizeseket.
Megjön az autós-villamosságis, nekilát a műveletnek. Nagyon rendes az ürge, párszor már bementem hozzá, faggattam sokmindenről, amíg úgy volt, hogy nem kell új kulcsfejet rendelnem. Kb. 15 perc alatt megcsinálta az egészet, és közben meséltem, hogy mi volt az ügyintézővel, előző nap. Az ürge csak fogta a fejét, hogy miért nem rögtön hozzá mentem már tegnap is, ő odaadta volna a kulcsot, és egy csomó szívást elkerültem volna. Mondtam neki, hogy nem akartam megint zavarni, meg ha utólag be is megyek hozzá, az ügyintéző tuti nem adta volna ki a kulcsot, már csak azért sem. Mindegy. Lényeg, hogy most minden frankó a kulccsal is, a kocsival is.

2010.02.07. Vasárnap

Hú, történt pár apróság, ami felhalmozódott, így talán már megérett egy blogra való :D
(egy kis kitérővel kezdenék)

Január 25.
Bratyóm vitte műszakiztatni a Fordját, ide a Mozaik utcába. Reggel 8 ra ott is volt, elvégezték a műszaki vizsgálatokat, szépen átment, nem is volt semmi probléma.
A kocsival. De az egész számítógépes rendszer fogta magát, és lefagyott.
12:00 kor hív bratyóm, hogy neki kéne mennie dolgozni, 8 óta ott van, váltsam fel, mert nem lehet tudni, hogy mikor áll vissza a rendszer. Gyorsan oda is rongyoltam, (tőlünk 10 percre van a Mozaik utca) autót kicseréltük, ő ment dolgozni a clioval, én mentem a váróterembe a Ford papírjaival. Ami vicces volt, hogy az ottani hangulat nem agresszív volt, hanem mindenki csak nevetett az Új rendszeren.
(mást mondjuk nem is tudtunk tenni.)
Mikor kimentem bagózni, megpillantottam egy szép, narancssárga kúpos-krómost, meg is lestem közelebbről, és sejtettem, hogy O.Gy ott van a közelben :D
Visszamentem a váró terembe, ahol hamarosan meg is jelentek Gyuláék, ők a narancs papírját öregítették :D
Mindegy, kis várakozás után újra indult a rendszer, (megtalálták a reset gombot) Forddal elmentem Bratyóm munkahelyére, visszacseréltük az autókat, és jöttem haza.

Január 26.
voltam 126 os napon, bár csak a palacsintázós résznél voltam ott, illetve utána mentünk Karki kocsit menteni, azt hiszem ez a napot nem részletezem, már mindenki tud mindent :D

És akkor most a kocsi átiratása következik, nem volt egyszerű művelet.

Megíródott az adás-vételi, itt nem is volt probléma.
Elmentem biztosítást kötni a posta biztosítóhoz.
Megnéztem, hogy ha interneten kötöm, (ami elvileg olcsóbb)
akkor 17 ezer valamennyi lett volna negyed évre. én azért bementem, gondoltam ebből csak le kéne faragni valahogyan. A dumám nagyon jól sikerülhetett, illetve a biztosítós csaj is aranyos volt, úgyhogy végül sikerült lealkudni 13 ezer ft ra/negyed év. (a végén már olyanokra kaptam kedvezményt, hogy van BKV bérletem, ráadásul a fehér kispolski biztosítása miatt beraktak B2 be)
Tehát mondhatjuk, hogy itt sem volt semmi probléma.

Hívtam mobil eredetiségvizsgálatot, (mindig ugyanazokat hívom, jófejek, házhoz jönnek, és nem drágábbak)
Szépen megcsináltak mindent, kicsengettem a lóvét, szóval mondhatjuk, hogy itt sem volt probléma.

Jött az ocsmány irodás rész, (továbbiakban o.cs.). Itt most készüljetek fel egy kis szopásra.

A III. kerületi o.cs ben csak szerdára kaptam időpontot, (most február 1 nél járunk, azaz Hétfő van) de a Váci úton kifele van egy o.cs, ahol még a régi, húzdasorszámotésvárj rendszer van.
Gondoltam, odamegyek korán, essünk túl a dolgokon.
Oda is mentem, sorszámot is húztam, kivártam a sorom, sorra kerülök, adom a papírokat, majd megszólal az ügyintéző csaj, hogy az adás-vételin nem szerepel a forgalmi, és a törzskönyv száma.
Nézek rá nagyokat, hogy ilyenről nem is hallottam, hogy kellene, de mondom neki, hogy ezt gyorsan orvosolni tudjuk, és már nyúltam is egy tollért.
Mire azt mondja, hogy jó lenne, ha a másik fél adás-vételijén is szerepelnének a számok.
Mondom neki, hogy az már macerásabb, úgyhogy ne húzzuk egymás idejét, intézzük a papír munkát.
Az erősködés nem nagyon vezetett sehova, így kijöttem. Felhívtam sógort, hogy mi a helyzet.
Mondja, hogy az a baj, hogy ő már leíratta a nevéről a cliot, azzal az adás-vételivel, amit eredetileg is írtunk. Visszamegyek az ügyintéző lánykához, hogy beszéltem a volt tulajjal, és neki elfogadták az adás-vételit, leíratta a nevéről a kocsit, ráadásul én is az eredeti adás-vételivel kötöttem biztosítást.
Azt mondta, hogy mindegy, az nem számít, csak az a lényeg, hogy ugyan az a dátum szerepeljen a másik adás-vételin is.
(itt nem akartam bele menni, hogy ne akarjon már okirat hamisításra buzdítani, mert szerintem ez már az a kategória)
Mondtam neki, hogy oké. Sógort felhívtam, bementem a munkahelyére, írtunk másik adás-vételit.
Aznap már nem mentem vissza, de két nappal később ismét elmentem.
Elsőként mehettem be, (de az ügyintézők cigiszünete miatt ettől függetlenül várnom kellett fél órát)
Bementem, lobogtattam az új adás-vételit, mondta, hogy ez már jó lesz. Ismét elő a papírokat, odaadta a csekkeket, majd visszakértem mindent, mivel a befizetést csak a közeli Teccsóban lehetett megoldani, így odaautókáztam, befizettem mindent, és visszamentem befejezni az egész procedúrát.
Mikor visszaértem soron kívül fogadtak, és nagyon családias, és barátias volt a hangulat. Ezt úgy kell érteni, hogy bár odamehettem a pulthoz, mégis a családok, és barátok feltartozzák az ügyintéző kiscsajt. Így a 15 perces papírmunkából lett egy órás művelet.
Mindegy, már úgy voltam vele, hogy csak legyen a a nevemen, a többi már tényleg nem érdekel.

Így végül hivatalosan is hozzám került az autó.

Február 5, Péntek.
Elmentem a közeli Renault márkakereskedésbe, ugyanis a két gyári kulcs rakoncátlankodik. Az egyik teljesen halott, a másik nagyjából működik. (én már ismerem a trükköt, hogy be lehessen indítani a kocsit, de néha még nekem is 2 percbe telik egy elindulás)
A probléma az immobiliserrel van. Szóval bemegyek, az ügyintézőnek elmondom, hogy mi a problémám, és mondom neki, hogy jó lenne, ha újratanítanák nekem a kulcsokat. (kb. két hete voltam már bent, akkor az egyik szerelővel tudtam beszélni, ő mondta, hogy egy újratanítás segíthet.)
Azt mondta az ügyintéző, hogy először el kell végezzenek egy vizsgálatot, melynek díja 3700 ft, hogy megtudják, hol van a probléma.

Mondtam neki, hogy ne fáradjon, én tudom, hogy a kulcsok rosszak. De ő erősködött, hogy addig semmit nem tud tenni ennek érdekében.
Úgy voltam vele, hogy mostmár igazán leszarom, csinálja meg a kivizsgálást, igaz, hogy ez tényleg csak lerántás, de legalább lesz két működőképes kulcsom. Ennyit megér.
Fél óra várakozás után jött az eredmény, hogy tényleg a kulcsok a voltak a rosszak, (kihitte volna) most a gépkocsiban a villamosságis inaktiválta az immo működését, tehát mind a két kulccsal működni fog az autó. (tehát bármilyen másik kulccsal, késsel is.)
Ennek piszkosul nem örültem, de hát ez van. És mondta, hogy újratanítás nem létezik kell tőlük vennem 37 ezer ft/db áron kulcsot.
Ekkor mondtam, hogy a viszont látásra. Kimegyek a kocsihoz az ügyfélparkolóba, szépen lemosták legalább, aminek szintén baromira örültem, mert lett rajta egy kis karc. Nem nagy, de én észrevettem. (gondolom gépi mosóban mosták)
Beülök, indítanám, semmi. Nézek nagyokat, hogy mi a fasz van.
Visszamegyek, hogy nem egészen erről volt szó, baszik a kocsi beindulni.
Erre csinálta a műbalhét, hogy  mindjárt lebasz valakit, menjek a kocsihoz, előkeríti a villamosságist. (gondoltam magamban, hogy mostmár én is lebaszok valakinek, de ezt inkább magamban tartottam.)
Kocsinál várok, jön a villamosságis ürge a kis laptoppal, rádugja a cliora, majd azt mondja: Az a baj, hogy valóban inaktiválta a rendszert,  de az csak 20 mp. ig él, utána visszaáll.
Nézek rá, (itt már majdnem sírtam a nevetéstől) és azt mondom. Csodálatos. Adja ide a laptopot, mondja meg a kódot, amivel inaktiválni lehet, az immot, és már itt sem vagyok.
Azt mondja, hogy azt nem adhatja oda, viszont adott egy fülest, hogy a Lehel piachoz környékén van egy ARANYKULCS nevű hely, ott 8000/db áron csinálnak immobiliseres kulcsokat, tökéletesen működnek, tényleg jó. Ezt megköszöntem, és gyorsan eljöttem onnan.
Úgyhogy azóta is csak trükkösen tudom indítani a kocsit, a gyári kulccsal, jövőhéten fölkeresem ezt az Aranykulcsos figurát.
Remélem mostmár minden rendben lesz.

Ja, és ezek a Nokian téligumik kibaszott jók! Olyan helyeken megyek fel vele, hogy még én is rácsodálkozok, és mások is.
A többi autós, hiába van téligumija, csak elpörögnek itt a hegyen.
Jan.30. án egy parkolóban egy Zafirát, és egy Ford Galaxyt toltunk ki négyen tesómékkal, (nem tudtunk tőlük elmenni) 25-30 cm es hó, mindkettőn téli gumi.
Én behúzott kézifékkel végig mentem a parkolón, minden gond nélkül.
Soha nem gondoltam volna, hogy téli, és téli gumik között is lehet ennyi különbség.
Jól összerakták a finnek.
(bár lehet, hogy a gumi egyéb paraméterei is közrejátszottak, de akkor is.)

Na, mára ennyit. Amúgy a kocsi szépen megy, keveset fogyaszt, tulajdonképpen semmi baj nincs vele.




2010.01.11. Hétfő

Úgy három hónapja sógorom kapott céges autót, és én már a kispolskik eladása előtt nézegetem az autókat a neten. Sokáig azt hittem, hogy hogy egy E30 as BMW boldog tulajdonosa leszek, és hogy soha nem lesz Francia autóm. Nos, nem így alakult, de nagyon nem bánom :D Szóval nézegettem a bömbiket a neten, de azért eljátszottunk sógorommal azzal a gondolattal, mi lenne, ha a cliot venném meg tőle. Ő az első tulajdonosa, az autó nem ismeretlen, és tudtam, hogy sógorom különös gondot fordított a kicsire, hogy mindig perfekt legyen. Kevés kilóméter, erős, mégis kis fogyasztású motor,  jól felszerelt, szép állapotú, törve még nem volt, és baráti ár. Így a gondolatot tett követte, és December 26. án át is vettem tőle a kis méregzsákot, így egy kicsit karácsonyi ajándék feelingje is volt a dolognak :D
27. én kicseréltem az ablakmosó tartály motorját, mert az kegyetlenül meghalt.
Január 8, Péntek: (128000 km)
Vittem szervizbe, mert most vált esedékessé a vezérműszíj, feszítők, vízpumpa,... cseréje.
Hamár szét volt bontva, a főtengely első szimering is kicserélődött, a vezműtengely is új kupakokat kapott, és ha már itt tartottunk, a hosszbordás szíj se maradjon ki. Gyertyák cseréjét is megérdemelte, illetve a jobb felső motortartóbak is cserés lett, mert jan. 6. -án este már egy kicsit érezhető volt, hogy ott nem oké valami.

Akksi (Varta) másfél éves, téli gumi (Nokian, 175/65 R14) lemezfelnin egy éves, Nyári gumi alufelnire szerelve ( Michelin energy 175/60 R14) fél éves, tetőcsomagtartót kaptam hozzá, meg új gyujtótrafókat, (remélem egy ideig nem kell használnom őket) és még jópár dolgot, ami most nem jut az eszembe.
Olaj szűrő, olaj, légszűrő, pollenszűrő, stb... még nincs féléve, hogy cserélve lettek, így ezeket majd csak nyáron cserélem le, a benzinszűrővel egyetemben.

Képek hamarosan.